Miután Bella elment, leültem a kanapéra gondolkodni. Milyen szerencsés, hogy alig egy hete van még csak itt, és máris randira ment. Én meg... Minden évben eljövök ide és semmi! Ugyan engem is hívtak már el, de mindegyiket visszautasítottam. Akire várok, az képtelen észrevenni, hogy csakis ő kell nekem! Akárhányszor megkérdezik a fiúk tőlem, hogy eltöltenék-e velük egy estét, mindig bevillan Dylan képe, amikor rám mosolyog. Ahogyan néz. És emiatt ülök mindig itthon, egyedül, azon gondolkodva, hogy miért nem veszi már észre, hogy csakis őrá várok! A szívem ezer meg ezer darabokra törik mindig, amikor meghallom, hogy kikkel randizott. Próbálom elfojtani az érzéseimet, próbálom elfelejteni, de egyszerűen képtelen vagyok! Visszavonhatatlanul is belehabarodtam!
- Tamara, minden rendben? - ült le mellém Jamie.
Rápillantottam és egy kamu mosollyal bólogattam. Sajnos nem volt túl jó az álcám, és rögtön rájött, hogy valami bajom van.
- Az zavar, hogy Bella elment randizni? - furcsállta.
- Dehogyis! Örülök, hogy végre boldog. Te is láttad mennyire izgatott volt! Nem, az én bajomnak köze sincsen Bellához - hajtottam le a fejemet szomorúan.
- Szerelmi gondok, igaz? - dőlt hátra. - Ismerős. Nem mered bevallani neki az érzéseidet, mivel félsz, hogy mindent elrontanál vele. Ráadásul rettegsz attól, hogy esetleg nem szeret viszont.
- Pontosan! Régóta ismerem, mindent tudok már róla, ahogy ő is rólam, mégis... Nem tudom megtenni. Egy ideje érzem, hogy több is lehet köztünk, mint barátság, de valahogy nem akar összejönni a dolog. Én félek, ő pedig... azt hiszem, próbálja elnyomni az érzéseit. Sajnos arra viszont nem gondol, hogy evvel csak engem bánt meg még jobban! Fáj, ha más lánnyal látom, ha pedig arról álmodozik, hogy milyen jó volt az estéje, olyan érzésem lesz, mintha tőrt döfnének a szívembe.
- Dylan igazából elég egyszerű és kiszámítható ember. Ha közeledsz felé, és nem erőltetsz semmit, akkor te magad is rá fogsz jönni, hogy viszontszeret-e. Viszont ha itt gubbasztasz és sopánkodsz, nos, akkor ugyanott maradsz, ahol eddig voltál: a kételyeid között. Menj és tölts egy kis időt vele! Én nem foglak zavarni titeket - kacsintott rám, én pedig belebokszoltam a vállába, mivel sejtettem, hogy mire gondolt.
- Fent van a szobájában - súgta a fülembe, majd bement a konyhába.
Egyszerűen csak felmegyek és megkérdezem, hogy megnézünk-e egy filmet. Hiszen a barátok is szoktak együtt dolgokat csinálni! Semmi különös nincsen abban, ha vele szeretnék lenni. Vajon Jamie honnan tudta ennyire, hogy mi a bajom? Az biztos, hogy neki is szerelmi gondjai vannak... De kibe szerelmes? Mikor utoljára kérdeztem, azt mondta, hogy nem jön be neki senki és, hogy hagyjam békén az ilyesfajta kérdéseimmel. Azt hiszem, megtaláltam a holnapi programomat: kikérdeznem barátomat!
Mikor bejeztem eszmefuttatásomat, arra lettem figyelmes, hogy Dylan szobája előtt állok. Halkan kinyitottam az ajtót és kicsivel beljebb léptem. Dyl háttal ült nekem és éppen telefonált.
- Persze, holnap este teljesen szabad vagyok! - mondta lelkesen. - Akkor eléd megyek, ha az neked is megfelel!... Mi? Ugyan már, számomra nem jelent semmi! Csakis te vagy a fontos!.... Igen, én is szeretlek! Akkor holnap, és ne felejts el valami dögös ruhát felvenni!
Azonnal tudtam, hogy miről beszél. Dylan éppen egy lánynak adta be, hogy mennyire, de szereti és holnap este elviszi valahová, majd jól megdugja és otthagyja. Mint általában! Én hülye, miért pont egy ilyen emberbe kellett beleszeretnem?!
Amilyen halkan érkeztem, olyan halkan is távoztam. Nem akartam, hogy megtudja, hogy hallottam az iméntieket és arról faggasson, hogy mi a bajom, mert akkor hazudnom kellene neki. Könnyeimmel küszködve besiettem a szobámba és ledobtam magam az ágyamra. A plafont bámulva csak az járt a fejemben, hogy hol rontottam el. Annyi kedves fiú próbált már udvarolni nekem, és én mindegyiket elküldtem egy ilyen faragatlan tuskó miatt, akinek csak az jár a fejében, hogy hogyan tudná megfektetni a lányokat. Én nem ilyen kapcsolatra vágyom!
Mikor megismertem, egyáltalán nem ilyen volt. Anno még egy kedves, szerény srác volt, akinek alig voltak barátai. Rengeteg időt töltöttünk együtt és kezdett kialakulni köztünk valami. Majd hirtelen minden tönkrement, amikor Dylannek új barátai lettek, akik belevitték minden rosszba. Jamie szó szerint az árok partjáról húzta ki őt, és azóta mellette van és segíti. Ugyan Dyl már megjavult, de az a régi énje sajnos örökre elveszett. Már nem foglalkozik egyáltalán mások problémájával, nem hallgat végig és nem ad tanácsokat. Csak a csajok és a bulizás körül forog az élete. Szerencsétlenségemre még mindig keresem benne a jót, de legbelül tudom, hogy az a fiú, akibe akkor beleszerettem, már nincs többé. De én mégis szüntelenül harcolok érte, akármennyi csalódás is ért már, nem tanulok a hibáimból és csak rohanok utána. Bármit megadnék, csak egyszer hadd csókolhassam meg! Megcsókolnám és akkor ő is ráébredne, hogy a lány, akit mindig is keresett, én vagyok, majd boldogan élnénk, míg meg nem halnánk. Csak, hogy a valóság rohadtul de nem egy tündérmese! A vele való kapcsolatomból semmi jó nem származik, ugyanis míg én szeretetet adok neki, ő fájdalommal viszonozza mindazt. Tudom, hogy nincs tisztában azzal, hogy akaratán kívül is megbánt. De akkor is...
Lehetett egy óra is, míg az ágyamon fekve gondolkodtam. Eközben felsoroltam magamban, hogy miért is szeretem Dylant. Minden egyes érv egy könnycsepp. Már rég beláttam, hogy felesleges rohannom utána, mert neki nem az ilyesfajta lányok jönnek be, mint én, hanem azok, akiket könnyen meg lehet szerezni és néhány szép szó után széttárják előtte a lábaikat.
Hirtelen felpattantam és elhatároztam, hogy a mai napon nem sírok többet egyetlen személy miatt sem! Ez nem én vagyok! Lebaktattam a lépcsőn és kivettem a hűtőből egy üveg vörösbort, majd két pohár kíséretében leültem Jamie mellé. Az egyik poharat átnyújtottam neki, majd mindkettőt teletöltöttem alkohollal.
- Igyunk az elbaszott életünkre! - emeltem fel a kezembe tartott tárgyalt, majd miután koccintottunk, mindketten egy hatalmasat kortyoltunk belőle.
- Miért nem Dlyannel vagy? - kérdezte unottan.
- Azért, mert a kis barátunk éppen a holnapi dugását tervezgeti, nekem pedig semmi kedvem ahhoz, hogy végighallgassam. Na, és neked hol kavarognak a gondolataid? Csak nem Bella körül?
- Féltem. Ha tehettem volna, nem engedtem volna el arra a randira! Hisz ki tudja, ki hívta el! Lehet, hogy valami bandita volt és most is éppen egy eldugott raktárban kínozza!
- Ugyan már! Szerintem, ha bármi történt volna, már rég itthon lenne. Nem kell ám ennyire féltened! - nevettem fel keserűen, majd újratöltöttem immár üres poharamat.
- Csak aggódom érte, mert...
- Mert szereted! - fejeztem be.
Rám emelte gesztenyebarna szemeit, amik csillogtak az alkoholtól. A tekintete bódult volt, és éreztem, hogy már én sem vagyok teljesen józan.
- Igen, szeretem, de nem akarom megbántani, ezért szabad teret adok neki. Ha velem akar lenni, akkor együtt lehetünk, ha viszont mással lenne szívesebben, én azt is megérteném, maximum csak nem nézném jó szemmel a kapcsolatukat.
- Ugyan már Jamie, a vak is látja, hogy oda meg vissza van érted! Csak arra vár, hogy te lépjél valamit.
- Talán igazad van. Holnap elhívom valahova!
- Remek, ez a beszéd! Akkor igyunk most a szerelemre!
Mire észbe kaptunk, már a második üveg pia is elfogyott, mi pedig teljesen kiütöttük magunkat. Jamie össze-vissza beszélt, nekem pedig furábbnál furább gondolatok kavarogtam a fejemben.
- Olyan régen szexeltem már - röhögtem el magamat.
- Nekem mondod?
Egymásra néztünk, és biztosak voltunk benne, hogy egyre gondolunk.
- Benne lennél? - kérdezte ködös tekintettel.
- Az attól függ, miben! - válaszoltam egy kaján vigyorral a képemen.
- Egy éjszaka és utána elfelejtjük, hogy megtörtént! Mert akár hiszed, akár nem, iszonyatosan kívánlak most ebben a pillanatban! - morogta rekedten.
Én nyeltem egy nagyot, majd amennyire tudtam, végiggondoltam az ajánlatát. Végül is,ez mindkettőnk vágya jelen pillanatban. Kielégítjük egymást, majd elfelejtjük. Se Dylan, se Bella nem tudná meg.
- Benne vagyok!
Amint kimondtam, Jamie rátapadt az ajkaimra. Nyelveink vad táncot jártak egymással mi pedig a konyhában kezdtük el vetkőztetni a másikat.
- Nem lenne jobb, ha felmennénk? - kérdeztem lihegve.
Válaszra sem méltatva felkapott és felrohant velem az emeletre, egyenesen a szobámba, ahol ledobott az ágyra majd fölém mászott.
Jamie elképesztően heves volt, tépte és harapta az ajkaim, miközben én a haját markoltam, a másik kezemmel pedig az ingének gombjaival szórakoztam. Igyekeztem minél gyorsabban levarázsolni róla a zavaró darabot, mivel engem már a konyhában félmeztelenre vetkőztetett. Szerencsére észrevette a bajlódásom, így egyszerűen letépte magáról a fehér inget, ami így két darabban hullt a szoba parkettájára. Jamie emiatt belemosolygott az amúgy igen erőszakos csókba, ettől pedig még jobban beindultam.
Lerúgtam magamról a cipőimet, a fiú pedig lerántotta rólam a nadrágomat, de egyúttal magáról is. Mikor már azt hittem, tovább már nem is húzhatnánk a dolgot, Jamie hirtelen elhúzódott és otthagyott egyedül az ágyon. Azonnal felültem és kérdő tekintettel néztem utána. Az ajtóhoz ment, és kulcsra zárta, majd hirtelen eltűnt a gardróbjában. Úgy éreztem magam, mint egy kisgyerek, akitől elvették a cukorkáját. Szerencsére hamar visszatért, de nem tepert le, csak megállt a falnál és a gyér lámpafénynél jól láthatóan elmosolyodott.
- Gyönyörű vagy - szólt, mire azonnal elpirultam, és a hajamhoz kapva az egyik tincsemet kezdtem csavargatni.
- Köszönöm. De most már gyere vissza, mert kihűl az ágy!
Kezemmel végigsimítottam a fehér lepedőn és igyekeztem annyira kacéran nézni rá, amennyire csak lehetett, ami be is vált, mivel egy huncut vigyorral az arcán ismét közelebb jött, és úgy kezdtünk ismét szenvedélyesen csókolózni, miközben én törökülésben ültem.
Jamie egyre lejjebb haladt, apró csókokat nyomott a vállamra, a nyakamra, amíg pedig azt szívta, kikapcsolta a melltartómat, és a bal kezével masszírozni kezdte őket, mire mély sóhajok hagyták el a számat.
Talán az italnak volt köszönhető, talán annak, hogy mindketten régen csináltuk, de nagyon hevesen mozogtunk. Az utolsó ruhadarabok pillanatok alatt a földre kerültek, Jamie pedig a huszadik 'Biztosan akarod?' kérdés után hanyatt döntött, és lassan belém hatolt. Hangos nyögés bukott ki belőlem, majd a vállát megragadva együtt kezdtünk el mozogni. Leírhatatlanul jó volt vele csinálni, ilyen szabadon és mindenféle ígérettől függetlenül.
Miután mindketten elmentünk, lihegve dőlt le mellém, majd megpuszilta az arcomat. Az apró gesztustól ismét elpirultam. Sokáig feküdtünk egymás mellett így, anyaszült meztelenül és szótlanul.
- Azt hiszem, mennem kéne - mondtam kis idő múlva. - Kölcsönveszem a köntösöd, nincs kedvem felöltözni.
- Ahogy gondolod - hangzott a felelet.
Belebújtam a heverőre dobott köpenybe, majd összeszedtem a ruháimat is. Jamie felállt és kinyitotta nekem az ajtót, de mielőtt kiléphettem volna, a könyökömnél fogva visszarántott, és hosszasan megcsókolt.
- Jó éjt, Tam.
- Neked is, Jamie.
Kiérve nekidőltem a falnak és lecsúsztam a földre. Hogy tehettem ilyet, főleg a legjobb barátommal? Milyen ember vagyok én? Tudom jól, hogy Bella szerelmes Jamie-be, és neki is bejön a barátnőm, ráadásul nekem Dylan tetszik és... Istenem, olyan bonyolult ez az egész!
Gyorsan besiettem a szobámból, nehogy Dylan meglásson odakint, mert akkor kénytelen lettem volna szembenézni vele mindezek után. Talán az alkohol vagy talán csak a fáradság tette, de amint bedőltem az ágyamba, rögtön elnyomott az álom.
Másnap délelőtt tizenegykor ébredtem fel. A Nap teljesen besütött az ablakon, egyenes az arcomba. A fejem hasogatott, így gyorsan felöltöztem és kerestem a fiókomból egy fájdalomcsillapítót. A fürdőbe jó pár korty után lenyeltem azt, majd visszabattyogtam és leültem.
Hirtelen észrevettem, hogy pittyeg a telefonom: üzenetem jött. Feloldottam, és megláttam, hogy hajnali fél háromkor érkezett Bellától. Mi a fenét csinált ez ilyenkor?
Megnyitva majdnem sokkot kaptam, mikor megláttam, hogy mit küldtem én neki. Ugyanis este, ittasan csináltam egy képet, amint Jamie és én éppen szexelünk, és természetesen ezt a fotót elküldtem a lánynak. Mikor történt mindez? Jézusom, de be voltam állva, ha még erre sem emlékszem! Most mit gondolhat rólam Bella?
A válaszát félve ugyan, de elolvastam.
Nem hiszem el, hogy hogyan tehetted ezt, Tamara! Azt hittem, hogy te más vagy! Tudtad jól, hogy bejön nekem Jamie, erre te az első adandó alkalommal lefekszel vele, mikor nem vagyok ott. Gyűlöllek és soha többé nem akarlak látni! Számomra ezennel vége a barátságunknak!
Ebből aztán nem fogom kimagyarázni magamat...
Egyszer csak hangos kiabálásra lettem figyelmes, ami a földszintről jött. Kilépve a folyosóra rögtön tudtam, kik veszekednek: Jamie és Bella.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése